2017. május 8., hétfő

Tizenhetedik

-Jézusom... -habogtam remegő ajkakkal, miközben beléptem a nappaliba. Minden tiszta vér volt. Ezen szörnyülködtem, már ájulás közeli állapotban, mikor a mosókonyha felől zajokat hallottam.- Van ott valaki...? -csuklott el a hangom. Megjelent az ajtóban.- Ashton! -kiáltottam fel.
-Ó, szia... Nem számítottam rád... -nevetett furcsán. Mindkét keze véres volt, egészen csuklóig. Bizonytalanuk mosolyogva a háta mögè dugta kezeit.
-Mi... mi történt itt? -kérdeztem.
-Ashton, mit csináljak Luke... -robogott ki Calum is.- Jajj, szia, Sarah. -intett, mire egy kis cucc lerepült a kezéről.
-Mi történik itt!? -akadtam ki, visszatartva a hányingerem, habár annyira remegtek a lábaim, hogy szinte vártam, mikor esek össze.
-Semmi. -vont vállat Calum, lenézve a vörösre festett felsőjére.
-Mi az, hogy semmi? -tártam szét a karjaimat. Kitörött belőlem a hisztérikus zokogás. Ash elindult felém. Abban a másodpercben elsötétült minden.

***

Ahogy kinyitottam a szemem, felültem.
Körbenéztem. Tiszta a padló, sehol egy vörös csepp sincs.
Akkor csak álmodtam.
-Jól vagy? -guggolt le mellém Ashton.
-Jesszus, rám hoztad a szívbajt! Mi történt?
-Semmi, egyszerűen csak...
-Ashton, nem jön ki a fooolt! -hisztizett  Calum, és berohant a nappaliba. Ott éktelenkedett a vörös folt a pólóján.
-Calum, mi van a pólódon!? -kérdeztem halkan.
-Bor. -válaszolt váll rántva.
-Ne haragudj, nem tudtuk, hogy sokat jelentett neked az a ruha.
-Milyen ruha? -zavarodtam össze.
-Basszus... -sziszegett Ashton, aztán segítségkérően Calumra nézett.
-Ashton a terítőre gondol. -vágta rá a fiú.
-Olyan lett az is? -kezdtem volna felállni, de Ash visszaültetett.
-Sarah, az előbb elájultál. Pihenj le.
-Nem szükséges. -legyintettem, majd a mosókonyha felé vettem az irányt.
-NE NE!!! -ugrott elém Cal.
-Kezdem azt hinni, hogy tényleg rejtegettek előlem valamit. -néztem felváltva a két srácra.
-Nézd, Sarah... Valami van odabent, amit te nem láthatsz, úgyhogy... -kezdett magyarázni Calum, de szem forgatva arrébb löktem.
-Jajj, ne... -nyögtem ki, mikor megláttam AZT.- Ez... Az, amire gondolok?
-Nagyon sajnálom... Tényleg. Ne haragudj. -sajnálkozott Ashton.- Egyszerűen nem tudjuk belőle kiszedni a foltot.
-Nem is lehet. -fogtam meg az arany színű, hosszú ruhát. Vagyis, egyszer biztos arany színű volt.
-Luke neked vette. Meg a bort is. Csak aztán jöttünk mi. -húzta el a száját Calum.
-Ugye tudjátok, hogy ki fog titeket nyírni...
-Valamivel csak jóvá tudjuk majd tenni...
-Egyszerűen nem is èrtem, mièrt hittem a bort vèrnek... -gondolkodtam el.
-Túl fáradt vagy. Ennyi az egèsz. -vont vállat egy apró mosollyal Calum.- Feküdj ke aludni, Michael tud nèlkülözni pár órára.
-Úristen! -kaptam a homlokomhoz. Berohantam Michael szobájába. Előhúztam az ágy alól a bőröndjèt ès szabályosan beledobáltam a ruháit. Mindenből nègyet. Felkaptam csomó autós újságot, egy jegyzettömböt, pár tollat, a telefontöltőjèt, meg mèg pár cuccot.- Mennem kell. -rángattam ki a bőrönd fogantyúját ès rohantam az előszoba felè.
A nagy házban viszhangzott minden egyes lèpèsem. Nem bírom ezt az állapotot. Túl üres az egèsz. Se Luke, se Michael.
Sietve dobtam a csomagtartóba a mèretes bőröndöt. Beültem a kocsiba, ès már fel is bőgött a nagy autó. Imádom ezt a hangot...
Hosszú perceket vártam, míg ki tudtam kanyarodni a főútra. Hirtelen hatalmas forgalom lett. Inkább bekapcsolom a rádiót. Èppen egy balesetről számoltak be. Pont az ezzel párhuzamos úton törtènt. Akkor ezèrt van ekkora forgalom. Fantasztikus.
A rádióban a reklámot egy igazán ismerős dallam váltotta fel. A srácoktól a SLSP. Egyik kedvencem. Dudorászva doboltam a kormányon, mikor megcsörrent a telefonom.
-Luke!! -kaptam fel, szinte könnyezve a megkönnyebbülèstől.- Aggódtam èrted. Merre vagy?
-Szia èdes... -szólt.- Ne haragudj, hogy eltűntem, de... El kellett pár dolgot intèznem. Valamiről muszáj lenne beszèlnünk.
-Baj van? -fagyott az arcomra a mosoly.
-Nem, vagyis... Ne foglalkozz vele. Meg fog oldódni. -próbált megnyugtatni.
-Most megyek vissza a korházba. Mikey-nak viszek ruhákat. Beadom neki, ès utána ráèrek. Felvegyelek valahol?
-Nem kell, nem messze vagyok onnan. Viszont egyet ígèrj meg nekem.
-Jó, mondd. -mosolyodtam el.
-Ne akadj ki rám. Jó?
-Hát... Luke, ez egy olyan ígèret, amit vagy be tudok tartani, vagy nem. De mindenkèppen azon leszek, hogy higgadt maradjak, akármiről is akarsz majd beszèlni.
-Köszönöm. Akkor találkozzunk Michael szobája előtt. Ha nem lennèk ott, menj be hozzá.
-Rendben. Úgy lesz.
-Most le kell tennem. Szia!
-Szia Luke... -zártam le a beszèlgetèst. Remèlem, nem törtènt baj... Akármi is van, nyugodtnak kell maradnom. Vagy legalább annak kell látszanom. Petinèl megtanultam. Ha kiabáltam vele, az rosszabb volt mindennèl. Nem csak neki, nekem is.
Negyven perc alatt èrtem be a korházba. Hatalmas a forgalom. A főutca teljesen bedugult, nagy baleset lehetett, ha letereltèk a forgalmat.
A hosszú folyosó teljesen üres volt. Senki sem ült a szèkeken. Luke sem volt ott, Michael ajtaja előtt. Azt mondta, ha nincs itt, menjek be. Lehet, bent van. Habár, kètlem.
Kèt halk kopogás után benèztem a szobába. Mikey fent volt.
-Sarah! -derült fel az arca.-Mindjárt megöl az unalom.
-Hoztam neked pár cuccot. -nevettem el magamat ès lendítettem a bőröndöt, mely landolt a szèken.- Hoztam ruhákat, hátha szüksèged lesz rájuk.-mutogattam meg a pólókat.- Hoztam újságokat, amiket a szobádban találtam...
-Mi? -kerekedett ki a szeme.- Bent voltál a szobámban? -vágott a szavamba.
-Igen. -feleltem termèszetesen.- Hogyan hoztam volna el a bőröndöd? Amúgy is. Èn vagyok a takarítónőtök. -bólintottam aprót.- De ne aggódj, nem kutakodtam. Az távol áll tőlem.
-Persze, gondoltam, csak... Nem tudom, nèhány szemèlyes cuccomat elraktam-e.
-Ha nem is raktad el, nem láttam őket. Körbe sem nèztem. Az sem biztos, hogy a te szobádba mentem be. -nevettem.- Szeretnèd, hogy bezárjam az ajtód?
-Igen, kèrlek... -hajtotta le a fejèt.
-Ashtont megkèrhetem rá? -vettem elő a telefonomat. Bólintott, mire egy gyors üzenetet küldtem Ashnek.- Hoztam telefontöltőt. -halásztam ki a bőröndből az említett tárgyat.
-Sarah, te vagy a legjobb! -vigyorodott el, majd kezdett helyezkedni, hogy akkor ő feláll, ès felrakja a telefonját tölteni.
-Hagyd csak, majd èn. -takartam vissza. Köhögve bólogatott, amolyan köszönèskèppen.- Kèrsz meleg teát a büfèből? -igazgattam el a párnáját. Megrázta a fejèt. Közben feltettem tölteni a telfonját. Elrendeztem az újságait neki is elèrhető távolságba, a bőröndöt betoltam az ágy alá, majd leültem mellè a szèkre.
-Azta, nèzd ezt a Ferrarit... -bökött egy autóra az újságban.
-De jó lenne nekem egy ilyen. -mondtuk egyszerre, aztán nevettünk fel.
Nemsokkal kèsőbb kaptam egy SMS-t

Itt vagyok. Bent vagy nála? Mert akkor bemennèk èn is...
Luke

-Michael... -nèztem fel a telefonból.- Nem akarod megbeszèlni Luke-kal a törtènteket?
-Nincs mit megbeszèlnünk. -rázta a fejèt ellentmondóan.
-Kèrlek... -nèztem rá kèrlelően.- Mèg nem volt alkalmam elmondani neki, amit üzentèl. Lègyszi... -döltem egy picit előrèbb.
-Na jó. -engedte szabadon az eddig a szája sarkánál bújkáló mosolyát.
-Szuper, köszönöm! -vigyorodtam el. Egy gyors „Gyere csak :) ” SMS után Luke meg is jelent. Hármat kopogott, majd benyitott.
-Sziasztok. -hátrált be a szobába. Kapucni volt a fejèn.
-Heló. -köszönt Mikey hidegen.
-Szia Luke. -álltam fel ès lèptem oda hozzá. Lehajtott fejjel hagyta, hogy a vállánál fogva magam felè fordítsam. Ahogy megláttam az arcát, ledöbbentem, majd megtelt a szemem könnyel.- Úristen... -fürkèsztem suttogva a szemeit. Zaklatottan magához húzott, majd megölelt.-Mi törtènt veled? -suttogtam mèg mindig. Esèlyem sem lenne arra, hogy hangot prèseljek ki magamból.- Istenem... -simítottam vègig könnyezve nyirkos arcát ès löktem le fejèről kapucniját.
-Összefutottam egy-kèt... Nem túl jó arccal. -próbálta elpoènkodni a dolgot. De a monoklija, az, egy papírzsepivel betömött, vèrző orra ès felszakadt szája koránt sem arról árulkodik, hogy vicces kedvèben van.
-Gyere, inkább ülj le... -ajánlotta fel Michael az ágya melletti szèket. Luke egy hálás pillantással rogyott le a szèkre.
-Beszèlgessetek csak. Èn egy kicsit kimegyek a folyosóra. Kint leszek, ha kell valami. -simítottam kèt ujjammal vègig Mikey alkarját bíztatáskèpp, ès hajoltam le Lukehoz.- Csak nyugodtan... -suttogtam, aztán nyomtam óvatos csókot ajkára, miközben egy pillanatra hajába túrtam. Felkaptam a táskámat ès sietve becsuktam magam mögött az ajtót.
Le sem ültem, Ash ès Cal jelentek meg a folyosó vègèn.
-Szia, Sarah. -köszöntel nagyjából egyszerre.
-Sziasztok... -nèztem rájuk.
-Van valami fejlemèny? -kèrdezte Calum, előhalászott a zsebèből egy papítzsepit, majd felèm nyújtotta.
-Köszönöm. -fújtam ki az orrom.- Luke most ment be hozzá.
-Akkor előkerült. -fújta ki Ash megkönnyebbülten a levegőt. 
-Nincs jó passzban. Legalábbis fizikailag. Azt hiszem, verekedèsbe keveredett. -tört ki belőlem a sírás.
-Jól van, semmi baj... -nyugtatgatott Calum, miközben felnèzett a mellettünk álló Ashtonra. Jól esett vègre, hogy kisírhattam magam. Nem vagyok az a tipikus sírós típus, de az elmúlt pár nap igen nagyon megerőltető volt lelkileg, mèg nekem is. Ashton is leült mellènk. Szó nèlkül vártuk, hogy törtènjen valami. Kábè 15 perc múlva hangos nevetès szűrődött ki az ajtón keresztül.
-Na vègre. -mosolyodott el Ash, felállt, majd bement. Calum követte.
Nem megyek be. Had legyenek nègyen. Szüksègük van rá. Hagytam Luke-nak egy üzenetet, hogy hazamegyek, aztán indultam is.
Hazaèrve iszonyatos rendetlensèg fogadott. Hát persze, mi más fogadott volna? Rend? Tisztaság? A 5SOS villában? Miután Ashton ès Calum egyedül volt itthon? Nah... Jó vicc.
Fèl óra alatt összepakoltam, elmosogattam, aztán elindultam a szobám felè. Megakadt a szemem Mikey ajtaján. Rèsnyire nyitva volt. Odalèptem. Ezek szerint Ash nem zárta be. Na szèp.
Az ajtó szoba felőli oldalából vettem ki a kulcsot, aztán ráfordítottam a zárat.

***

Halk motoszkálásra èbredtem.
-Michael?
-Nem. Luke. -hallottam a választ a sötètben ès játszódott le a kísèrtetiesen hasonló jelenet.- Mèg nem mondták meg, mikor jöhet haza. -tolta le Luke a nadrágját, aztán szabadult meg a pólójától.- Mindjárt jövök, addig nyugodtan aludj vissza. -sètált mellèm ès nyomott egy puszit az arcomra. Egy törölközővel a vállán, egy szál Family guy-os alsóban flangált a fürdő felè. Nem is bánom, hogy így belakja a szobám. Meg lehet szokni.
Öt perc sem telt el, kilèpett a fürdőből. Odavagyok ezèrt a látványèrt. Luke pont jó. Ott izmos, ahol kell, nem aránytalan, hanem tökèletes.
-Ha már fent vagy, megèrdezem, hogy ittaludhatok? -mondta szinte parancsoló hangsúllyal ès vett magára egy rongyos pólót meg a ronda zöld alsója fölè egy pizsamagatyát.
-Gyere. -nyögtem ki fáradtan ès fordultam az ágy eddig üresen maradt rèsze felè.- Luke...
-Igen, èdes? -csúszott közelebb.
-Mi törtènt veled? -kèrdeztem, mèg mindig csukott szemekkel.
-Most ne foglalkozz ezzel. Már nincs semmi baj. -ölelt át.- Ès nem is lesz. -jelentette be, habár tudtam, hogy nem várhatok semmi jót.

Sziasztok! :)
Na vègre itt van az új rèsz, bocsánat a sok kèsèsèrt! :(
Köszönöm az 1K megtekintèst Wattpadon!!😱😍 Nagyon nagyon sokat jelent nekem. :)
Ha szeretnètek folytatást, kèrlek valahogyan adjátok tudtomra. Előre is köszönöm! <3


2016. december 8., csütörtök

Tizenhatodik


Reggel motoszkálásra keltem, habár amúgy sem aludtam sokat, Michael egész éjjel köhögött...
-Luke? -néztem fel.
-Deborah. -válaszolt a nővér, egy mosollyal az arcán.
-Te jó ég... Én csak... Csak egy kicsit lepihentem, és... -ültem fel.
-Nem kell magyarázkodnia. -rázta a fejét.- 15 perc múlva jön  doktor úr. És ön itt sem volt. -ment ki a kórteremből.
Atya gatya, én egész éjjel itt voltam Michaellel.
Kikecmeregtem az ágyból, és a kezembe vettem a telefonom. 12 nem fogadott hívás, Luke-tól. Még csak reggel fél nyolc van, és ezek szerint már fent van. Fel is hívom. Szinte azonnal felvette.
-Sarah, minden rendben? Hívtalak, de nem vetted fel.
-Jó reggelt. -nevettem el magamat halkan.- Minden rendben. Sőt! Mikey felébredt.
-Hál' Isten... Most fent van?
-Nincs. De mindjárt fent lesz, mert jön a doki.
-Akkor már megyek is. Szeretlek!
-Én is téged. -válaszoltam fáziskéséssel, aztán le is rakta.
Michel átfordult a másik oldalára, aztán felszisszent. Szitkozódva ült fel.
-Jó reggelt! -ásítottam.
-Sarah? -mosolyodott el, majd nézett maga mellé.- Egész éjjel itt voltál?
-Nem emlékszel? -kérdeztem vissza, mire csak megrázta a fejét.- Igen, itt voltam.
-Tényleg? -nevetett.
-Tényleg. -bólintottam, aztán a kezébe adtam a tálcát, amin a nővér behozta a reggelijét.- Mennem kell. Mindjárt jön a doktor úr, és nem tudhatja meg, hogy itt aludtam. -szedtem össze a cuccaimat.- Nem sokára jövünk. Puszi! -intettem, aztán rohantam ki az ajtón. Rá öt percere befutott Luke.
-Szia! -csókolt meg. -Be lehet hozzá menni?
-Az ápolónő azt mondta, hogy tűnjek el, mert ugye egész éjjel bent voltam, sőt, bent is aludtam. De szerintem te bemehetsz hozzá.
-Várok inkább. Nem akarok egyedül bemenni hozzá. -ült le gondterhelten.
-Miért? -ültem le mellé.
-Mert szarul érzem magam miatta. Ha nem kezdek vele piszkálódni, hanem azonnal leállítom, lehet, tök máshogy alakul az egész.
-Mi? Luke, ez nem a te hibád. Ő kezdett VELED piszkálódni.
-Igen, de ez egy hosszú folyamat, és te még csak most próbálod megérteni...
-Mit? -kérdeztem vissza frusztráltan.
-Nem fontos... -ölelt magához.
-Biztos? -szippantottam a levegőbe, hogy érezzem az illatát.
-Biztos.
Akármilyen magabiztosan is mondta, valahogy nem győzött meg teljesen.
-Bárcsak tudnám, mi lesz most vele... -szólaltam meg vagy tíz perc hallgatás után.
-Ne aggódj. Minden rendben lesz... -fűzte ujjai közé a hajam. Éppen válaszolni akartam volna, mikor befutott az orvos, a csiptetős táblácskájára erősített papírokat bújva.
-Doktor úr... -pattantam fel.
-Jó reggelt. -tett ugyanígy Luke is.
-Jó reggelt. -üdvözölt minket ő is.
-Szeretnénk megkérdezni, mik a fejlemények. -vettem magamon erőt.
-Nos, a legfrissebb vizsgálatok szerint Michaelnek tüdőgyulladása van. Nyilván emiatt több ideig bent kell tartanunk, főleg úgy, hogy tudatmódosító szereket találtunk a vérében.
-MI!? -hördült fel Luke.- AZ NEM LEHET!! -kiabált.
-Uram, kérem, higgadjon le. -csitította az orvos.
-Nem, nem, nem, ez... nem lehet... -Vette fel Luke a kabátját, húzta fejébe a sapkáját, csókolt meg, és kezdett rohanni a folyosó.- Majd hívlak! -kiáltotta, vissza sem nézve.
-Kérem... -kezdtem volna, de az orvos a szavamba vágott.
-Jobb ez így, legalább meg tudjuk beszélni a részleteket. -kezdett sétálni a folyosón, a másik irányba. Bevezetett egy irodába, majd leültetett magával szembe.- Nézze... Mr. Clifford igen rossz állapotban volt tegnap este. Bizonyára tömérdek mennyiségű alkoholt fogyasztott. A tudatmódosító szerek felfedezése a vérében pedig csak még jobban megerősítette az álláspontomat. -nyúlt be a fiókba, aztán csúsztatott felém egy névjegykártyát.- Ms. Collins fantasztikus szakember. Ajánlom, hogy Michaelt jelentse be hozzá. Jobb lesz Mr. Cliffordnak is, önnek is, és a családjának is. Szüksége van kezelésre. -szünetet tartott.- Az úr menedzsere hajnalban felhívott, miszerint nem akar sajtóügyet az esetből. Kérem, írja alá ezt a papírt, miszerint ön is hozzájárul ehhez. Csak azért, mert Michael önt jelölte meg tegnap este a legközelebbi hozzátartozójának.
-Tessék? -szaladt ki a számon.

***

A doktor úr megvizsgálta Michaelt, aztán tájékoztatott az állapotáról. A doki szerint tegnap óta javult az állapota, de még mindig rosszul áll a szénája... 
Jelenleg alszik, Luke meg már másfél órája eltűnt, a telefont sem veszi fel és nem is hívott. Ashtonék sem jelentkeztek még, pedig már 10 óra van... Amint ezen gondolkodtam, megcsörrent a telefonom.
-Háló? -kaptam fel, szinte azonnal.
-Szia, hugi! -szólt bele Peet.
-Szia... -ásítottam.
-Hogy van Michael? 
-Jobban, köszönjük. De a doki szerint még nem elég jól. Tegnap este már beszéltem is Mikey-val. 
-Felébredt!? -nevetett fel megkönnyebbülten.- Lehet már tudni valamit a részletekről?
-Nem nagyon. Csak annyit, hogy teljesen be volt lőve. Ami miatt megmondom őszintén, egy kicsit be vagyok tojva. 
-Bemenjek? -kérdezte a 'még az ágyban fetrengek' hangsúlyával. Igen, a bátyámnak van ilyen is... Ez valami adottság. 
-Nem kell, elég, ha délután bejöttök.
-Rendben. Van kajád? 
-Nincs. De  mindjárt felhívom Asht, hogy jöjjenek be és hozzanak enni. Na meg, kerítsék elő Luke-ot.
-Mert...? Hol van?
-Fogalmam sincs. Mikor megtudta, hogy Michael 'nem volt teljesen magánál', elrohant. Semmi instrukciót nem hagyva, csak annyit, hogy majd hív. Ez volt másfél órája. 
-Nyugodj meg, lehet közbejött valami a menedzserrel, vagy valami... Nem kell azonnal rosszra gondolnod. Majd, ha már két napja nem lesz meg, akkor kezdj aggódni. 
-Ebbe belegondolni is szörnyű. -ráztam a fejem. 
-Figyelj, tudom, eléggé bunkóság most ezt megkérdeznem, de... mikor tudnánk találkozni? Tudod, bepótolni a vacsorát.
-Nem tudom, mikor tudok innen elmenni pár órára. Ha sikerül, felhívlak, és egyeztetünk, jó-e neked. Tényleg, ne haragudj, de nem is mentem haza aludni, csak Luke-ot vittem haza tegnap éjszaka... 
-Persze, semmi gond. Végül is, ráérünk, csak nem akarom, hogy ne tőlem tudd meg. -mondta sejtelmes hangon.
-Ugye, nem csináltál hülyeséget? 
-Nem, éppen ellenkezőleg. -ásított.- Tök fáradt vagyok... Egész éjjel dolgoztam, mikor nem ott voltam a kórházban. 
-Fényképeztél? Éjszaka? Milyen fotós fotózik éjszaka?
-Majd elmesélem... -ásított megint.
-Feküdj le aludni! Elég, ha kettőnk közül csak én vagyok agyhalott. 
-Jó ötlet... 
-Na jó, használhatatlan vagy! -nevettem fel.
-Sarah, ne felejtsd, hogy a gondviselőddel beszélsz! 
-Aki a bátyám. És már elmúltam 18.
-Ne rontsd el! -nevetett.
-Peet... -szólongatta a bátyámat a vonal másik felén egy nő.
-Megyek! -szólt Peti.- Most leteszem, mert kész a reggelim. -jelentette be.
-Azta, oké... -lepődtem meg.- Szia, Peti.
-Szia! -ezzel le is tette. 
Ez fura volt... Mindenképpen ki kell faggatnom, mi történt vele azóta, amióta elköltöztem a srácokhoz. 
Megnyitottam Ashton chatfejét és nekiálltam pötyögni:

Szia! Michaelt megvizsgálta a doki, tüdőgyulladása van... :( Biztos örülne, ha valamikor bejönnétek hozzá. A doktor úr szerint javult az állapota, de még mindig elég... rosszu van. Luke lelépett, fogalmam sincs, hová, mikor megtudta, hogy Mikey be volt lőve. Én is meglepődtem, de... Nem hívnád fel, esetleg? Nem volt valami nyugodt, és aggódom érte. Ha felkeltetek, mindenképpen írjatok, fontos dologról kéne elbeszlgetnünk. Puszi, Sarah
 Eléggé kikészít ez a helyzet... utálok várakozni. És akkor még azt sem tudom, Luke-kal mi van...
Már elmúlt dél. Én meg mindjárt bealszok. Éppen lehunytam a szemem, mikor zizegni kezdett a telefonom.

Szia, Sarah! Beszélnünk kell. Ha be tudnál jönni a kórházba, az lenne a legjobb. És, ha megkérhetlek, egyedül gyere, mert... mindegy. xoxo M
Körbenéztem a folyosón,  hogy lát-e valaki, vagy valahol itt van-e az orvos. Szerencsére simán be tudtam surranni a kórterembe, Michaelhöz.
-Szia... -köszöntem halkan, mire felém fordította a fejét.
-Azta, de gyors voltál. -derült fel az arca, és próbált felülni.
-Maradj csak! -léptem oda mellé gyorsan.- haza sem mentem.
-De... Miért? -kerekedett ki a szeme.
-Nem akartam, hátha szükséged lesz valamire. -ültem le mellé.- De nehogy megköszönd! -szóltam, mikor szóra nyitotta a száját.- Barátok vagyunk, és én vagyok a bébiszittered. -nevettem el magam.- Meg a papírok szerint a legközelebbi hozzátartozód is.
-Tudom, hogy meg kellett volna róla kérdeznem téged, de... -kezdett magyarázkodni,. de a szavába vágtam.
-Nem kell magyarázkodnod. csak meglepett, mert... azt hittem, anyukádat jelölöd majd meg.
-Nem nagyon akarom, hogy körbeutazza a világot miattam. Amúgy is, nem sokára jobban leszek... -köhögött.
-Tüdőgyulladásod van.
-Tudom, mondta az orvos. -hajtotta kimerülten a párnára a fejét.
-Azt is mondta, hogy mi lett a vérvétel eredménye? -álltam fel és sétáltam az ablakhoz.
-Nem... Mi? -kérdezett vissza.
-Michael, te tegnap éjjel be voltál szívva. -válaszoltam egy jó hosszú szünet után.
-Nem, az nem lehet. -nevetett fel, mire csak ránéztem és kifújtam a levegőt.- Ez komoly? -fürkészte az arcom, mikor tudomásul vette, hogy nem viccelek.
-Teljesen komoly. Komolyabb, mint azt gondoltuk.
-De... én nem akartam... -zavarodott össze.
-Tudom, hogy nem te akartad. Viszont ahhoz, hogy ezt be tudjuk bizonyítani, mindent el kell mondanod a tegnap éjszakáról.
-Sarah, az lehetetlen. Nem emlékszem SEMMIRE! -hangsúlyozott kétségbeesetten.
-Nyugodj meg. Oké...? Van még időnk. -próbáltam megnyugtatni.- Szóval, mit szerettél volna megbeszélni velem? -tereltem a témát.
-Igazából kérdezni szeretnék valamit. -egy ideig nem beszélt.- Tényleg itt aludtál?
-Igen. Egész éjjel. -bólintottam természetesen.
-És... ugye nem mondtam semmi hülyeséget?
-Nem. -mosolyogtam.
-És nem csináltam semmi hülyeséget. Ugye?
-Michael, nem, te teljesen ki voltál ütve tegnap éjjel. -röhögtem el magam.- Most is csak ezen jár az agyad!
-Ne forgasd ki a szavaimat! -nevetett ő is.- Luke mit szólt hozzá, hogy itt aludtál?
-Őszíntén? Figyelmen kívül hagyta. Szegénynek bűntudata van.
-Mégis miért, -kérdezte szkeptikusan.
-Mert úgy gondolja, miatta van most ez az egész.
-Már megint kezdni... Luke szereti eljátszani a hattyú halálát. -forgatta a szemeit. De mondd meg neki, hogy nem haragszom rá. És mondd neki azt is, hogy nem miatta van ez, hanem... Mindegy. Mondj neki valamit, hogy megnyugodjon, szerencsétlen...
-Remélem, át tudom adni majd neki az üzenetedet... csomó ideje nem érem el. Se őt, se a srácokat. Habár, szerintem Ash és Cal csak alszanak vagy csak x-boxoznak, de Luke nagyon nem úgy nézett ki, mint aki éppen játzsani megy.
-Történt valami?
-Nem tudom. Ez zavar a legjobban. Egyszerűen elrohant, mikor megtudta a diagnózisodat. Azt mondta, majd hív, de... Ez órákkal ezelőtt volt.

***

Másfél órával később leparkoltam a ház előtt. Michaelnek kellenek ruhák, meg beviszem neki a papírjait.
A kilincshez nyúlva ragacsos lett a kezem. És meglepő, de nyitva volt az ajtó. Síri csend volt bent. Csak valami csöpögést hallottam. Biztos a csap az. Már hallottam egyik éjszaka, ahogy csöpög.
De sajnos nagyon nagyot tévedtem...